Kami a jezsuita misszionáriusok leveleiben

 

 

A címben szereplő Kami szó sokaknak ismerősen cseng. Két dolog juthat eszünkbe: Japán és a sintoizmus[1]. Ez a két fogalom szorosan összefügg, hiszen nincs Japán sintoizmus nélkül, és nincs sinto Japán nélkül. 

A sintoizmus egy elszigetelt jelenség, ami sehol máshol nem fordul elő, csak a Felkelő Nap Országában. Általában a vallás kategóriájába soroljuk be, ami nem helytelen, de azt tudni kell, hogy nem egy „egyszerű” vallás, annál sokkal több. Sok kutató sokféleképpen próbálta megragadni a lényegét, de ez szinte lehetetlen, minél többet foglalkozunk vele, és úgy gondoljuk már mindent tudunk róla, mindig akad valami újdonság, ami bővíti az ismereteinket. Talán az a legjobb, ha a sintoizmust egy olyan sajátos, elszigetelten japán jelenségként, érzületként ragadjuk meg, ami vallásos elemek mellett, magába foglal politikai, társadalmi, és kulturális elemeket, definiál mindent, ami egyedülállóan japán.

Amellett, hogy nehéz megragadni a sintoizmus lényegét, a kutatásakor sok problémával találkozhatunk. Elsőként említeném ezek között, hogy nem tudni mi volt az ősi sinto, mi adta a magját, a kezdeteit. Hol keletkezett? Ennek a megoldásában sokat segítene, hogyha biztosan tudnánk magának a japán népnek a gyökereit. Ők hozták magukkal, vagy már a szigeteken keletkezett? A sintoizmus nem rokonítható más vallásokkal, a hasonlóságok ellenére sem.

A második nehézség, az hogy a sinto szent könyvei a Kojiki[2] és a Nihongi[3]  a 8.században keletkeztek, és már erősen tükrözik a buddhizmus hatásait, tehát nem az ősi vallást közvetítik felénk, és a művekben soka későbbi betoldás is. A harmadik nehézség az európai kutató földrajzi helyzetéből, és keresztény világképéből adódik. Nehéz kilépni saját világképünkből, és egy más kultúrát tanulmányozni.

A sintoizmus megnevezését csak a buddhizmus megjelenése után kapta meg. A Bacudo, Buddha útjának ellentettjeként keletkezett. Neves kutatók szerint a sinto kifejezés a „Kami nagara no micsi „- „az út, amit a Kamik követnek” szinonimája.[4]

Itt bezárult a kör , visszaérkeztük, oda ahonnan indultunk. A Kami istenséget, szellemet jelent. Kamiknak nevezik az Ég és a Föld isteneit, akik az ősi krónikákban szerepelnek, de Kamik lehetnek, olyan emberek, állatok, tárgyak, növények, természeti jelenségek, amelyek valamely különleges tulajdonságukkal kivívták az emberek tiszteletét. Mindet, ami „ott fenn” van Kaminak neveztek. [5] Kami volt a haj, a hegycsúcs, egy folyó forrása. Ezt a térbeli definíciót a politikára is átvezették, így az állam vezetőjét, a császárt is Kaminak nevezték. Mivel a Kami szó etimológiája még nem tisztázott, ez számtalan fejtegetésnek adott teret. Egyesek szerint  összefüggésbe hozható a „kagami” – ’tükör’ jelentésű szóval. Ennek a rövidítése lenne a Kami. Az ’isteni szellem’ minden világi jelenség felett ragyog, mint egy tiszta tükör. A Kami lehet a rövidítése a „kagamiru”, ’világosan látni’ igének. Egyesek még a „kabi”, penész szóval is rokonságba hozzák. [6]

 Miben tér el a sinto a kereszténységtől?  Milyen különbségek fedezhetők fel?

Először is a sintoizmusnak nincsen vallásalapítója, aki a filozófiájának központjában áll. A túlvilági élet utáni vágy nem befolyásolja  az emberek földi létét a sintoban, míg a kereszténységben nagy a jelentősége, annak, hol éli az ember  a halál utáni örök létét.. A sintonak nincsen kiforrott túlvilág tanítása, ez csak a buddhizmus megjelenése után került be a vallási gyakorlatába. Az ember utódaiban élt tovább, ez az ősök tiszteletének alapja, és minden ős azonos tiszteletnek örvend.    Nincsen emberré lett megszabadító istene, mint Jézus Krisztus. A kereszténységgel ellentétben az „Kamik útja” nem egy térítő vallás. Igaz voltak próbálkozások kisebb sinto szekták létrehozására Európában, és Észak- Amerikában, de ezek nem mondhatók túl sikeresnek.

Gyakran vonnak párhuzamot a sinto istenek és a görög -, római mitológia istenei között. Ez a hasonlítás nem, helyes, hiszen csupán az istenek sokasága az egyetlen közös pont, amit találunk. A sinto istenségek nem annyira emberszerűek, és nem avatkoznak be nyíltan az emberi világ ügyeibe, mint a görög világ istenei. A Kamik a láthatatlan világban tevékenykednek, míg az emberek a látható valóságban élnek.

A sintoizmusra a legnagyobb hatást a buddhizmus mellett a konfucianizmus és a taoizmus gyakorolta. A konfucianizmus eszméje hozza közelebb a politikát a valláshoz. [7]  A taoizmus [8],  kultúrtörténeti hatást gyakorolt az ősi japán vallásra.

A buddhizmus megjelenését konkrét időponthoz kötik. I.sz.552-ben Szong Vang Kudarai koreai állam király egy Buddha szobrocskát adott Kinmei császárnak[9] ajándékba.  A szobor adományozásának valószínűleg politikai okai voltak. A koreai király ennek révén kívánta biztosítani a japán császár támogatását ellenfelével szemben. Az első időkben nem úgy nézett ki a dolog, hogy az új vallás gyökereket tud verni Japánban. Ellenzői, az istenek haragját látták egy járvány kitörésében, mert a Kamik földjére engedték a szobrot és vele az új vallást. A szobrocskát engesztelésül egy csatornába dobták. A buddhizmus terjedésének egy csata nyitotta meg az utat, amiben az Umako család legyőzte a főszertartásmestereket, a Mononobe klánt. [10]  Az ő családjuk leszármazottja, a buddhizmus védőszentjévé vált Shotoku herceg.[11]

17 cikkelyes alkotmányában rögzítette a jövevény vallás védelmét.[12]

A sintoizmus a buddhizmus terjedésével nagy veszteségeket szenvedett, de nem tűnt el. Szükséges volt egy konszenzus létrehozása a két vallás között, mielőtt vallási zavargások törtek volna ki. Suiko császár[13] vállalkozott erre a feladatra a következő rendeletében:

 

    „ Nem mulasztom el soha az istenek tiszteletét, ezért nektek is alattvalóim, tiszta szívvel

       kell az isteneket tisztelnetek!” [14]

 

Innen indult el a sinto és a buddhizmus közös útja, és fejlődése. Szentélyek épültek, és a buddhista filozófia pótolta a Kamik vallásának hiányosságait. Mik voltak ezek a

 „ hiányosságok, amiket pótolt?

 A sintonak nem volt igazi metafizikai igazolása, dogmatikai alátámasztása.

Nem volt megváltástana, és másvilága, vagyis eschatológiája,  kiforrott lélektana.

Nem is léleknek nevezik, hanem tama-nak, leheletnek. Ez a tama lakozik minden emberben. A tama kínai eredetű szó, ami felbecsülhetetlen értékű, titokzatos ékszert jelent. A tama-nak két része van, egy durva, heves[15], és egy finom[16]. Ezt a felosztást lehet másként is értelmezni, e szerint az egyik a boldog, a másik a titokzatos rész lenne. A halál pillanatában a „titokzatos lehelet” eltávozik a testből, és elmerül a természetben. [17]

Az imént említett „hiányok” a jezsuita misszionáriusoknak is feltűntek, és sokszor gúnyolódva írtak róla. A sintot legyőzhetőnek tartották szemben a buddhizmussal, amiben ellenséget láttak dogmatikai megalapozottsága miatt.

Alessandro Valignano Summarium címet viselő művében így vélekedik a Kamikról:

 

„ A Kamik japán régi istenei. Királyok voltak, vagy kivételes emberek, akik Japánban élek.

   Róluk történeteket mesélnek, amik olyan lehetetlenek, és nevetségesek, mint a pogány

   Istenek történetei. A Kamikat abból a hamis nézetből tisztelik, hogy képesek a világon

   változtatni… , megszabadulást hoznak, és birtokolják a másvilágot.”[18]

 

Valignano írásából kiderül nem tekinti ellenfélnek az ősi vallást, gúnyos stílusban beszél róla. Nem is igazán a megértésre törekszik, mentségére legyen mondva, nem azért érkezett Japánba, hogy átlássa a dolgokat, hanem hasznos ismereteket igyekezett gyűjteni rendtársainak, akik a távoli Európában azért tanultak, hogy a távoli Keleten terjesszék Krisztus tanításait.  Ő is a görög-, római-, és germán mitológia isteneihez hasonlítja a sinto istenségeket. Nem látja az elválasztó vonalakat.

Emberszerűnek, gyarlónak tartja őket, akik kedvükre alakítják az emberek életét. Ez azonban nem volt igaz, ahogy az már kiderült az előző fejtegetésekből. 

Az utolsó három gondolat ebből a részletből nagyobb figyelmet érdemel. Ezekből kiderül, hogy a jezsuiták is csak a buddhizmussal, taoizmussal, és konfucianizmussal keveredett sinto ismerték, az ősi népvallásról nem tudtak semmit. Valignano szerint képesek változtatni a világon. Mivel mi tudjuk, hogy nem görög mintájú istenekről van szó, hanem főként a természettel egybeolvadt istenekről, akik a láthatatlan világban élnek, és nem avatkoznak az emberi világ dolgaiba. Nem változtatnak, csak segítenek, hiszen az ehhez szükséges erő az emberekben van.

      „Megszabadulást hoznak, és birtokolják a másvilágot.”- Ebben a részletben egyértelműen megfoghatók a buddhizmus hatásai, mert az ősi sintónak, nem volt másvilágtana. Az az érzésünk támadhat, hogy a jezsuita atya itt, ezeket a fogalmakat keresztény értelemben használja, nincs olyan Megváltó, mint Jézus, aki az emberekért áldozta volna életét. Felfedezhető, hogy a buddhizmusból is ezt a momentumot hiányolja. Nem a halál a megváltás, hanem a földi életben véghezvitt jó cselekmények hozzák el a keresztényeknek, a megérdemelt jutalmat (vagy éppen a megérdemelt büntetést). Túl egyszerűnek tartja a nirvana eléréséért a megigazulást, itt is látható nem néz a dolgok mélyére. A másság iránt nem igazán éreztek toleranciát, egyetlen utat ismertek, Krisztusét, ezt tekintették követendőnek mindenki számára.

Egy másik jezsuita így emlékezik:

 

   „ Az ország a szellemek földje, akiket a népnyelv Kamiknak nevez, az ország az ő

      tulajdonuk, akiket a japánok már a bálvány szekta megjelenése előtt is tiszteltek…”[19]

A „ bálvány szekta” a buddhizmust jelöli a levélben. A levél írója ismeretlen, de sokan úgy vélik, hogy a szerző Cosme de Torres atya, Xavéri Ferenc társa. A sintot a nép vallásának tekinti és megingathatónak, ellentétben a „bálvány szektával”, amit nagyobb ellenfélként tartottak számon, mert dogmatikai téren hasonlóan jól kidolgozott volt, mint a kereszténység.

 

    „ Húsz istenséget imádnak, akiket Kamiknak neveznek és bevallják, hogy emberek voltak,

       a korábbi időkben, és azt mondják ők voltak az elsők, akik városokat és falvakat építettek

       és ezért nevezik Japánt a ’Kamik országának’. ..”[20]

 

A részlet szerzője húsz istenséget említ. Valószínű, hogy csak a legfontosabbakat vette számításba, hiszen rengeteg Kami van, pontos számukat nem lehet tudni. Utal arra is, hogy emberek voltak, és csak haláluk után övezte őket különleges tulajdonságaik miatt tisztelet. A jezsuiták gyakran ércelődtek azon, hogy itt mindenkiből lehet Kami. Ez természetesen nem igaz, csak akkor vált köztiszteletűvé, ha  a közösség számára hasznos tettet vitt végbe.

A ’Kamik országa’ kifejezés több szerző[21], több művében előfordul. Ez arra utal a szerzők ismerték egymás műveit, tanultak egymástól, hogy még jobban segítség egységes adatokkal a küldetésre váró rendtársaikat.

A következő idézet már vallási, és tartalmi eltérésekre hívja fel a figyelmet:

 

   „Aki ezeket az istenségeket imádják, nem a másik élet dolgaiért könyörögnek, hanem

     csak az evilági élet dolgait tartják szem előtt, csak félelemből imádják őket, mert az ördög gyakran megszállja őket, és csúnyán elbánik velük…”[22]

 

A sinto tanítása szerint a jelenben kell az emberi életet kiteljesíteni. Ez gyökeres ellentétben áll a keresztény tanokkal, amik  a túlvilági életre összpontosítanak. Egy hívő, Krisztus szolgálatában álló  jezsuita atyának ez a kijelentés eretnekséggel ért fel. A keresztényeknek fontos, hogy halál utáni életüket milyen körülmények között élik, az örök boldogság, vagy az örök szenvedés vár rájuk. Ennek megfelelően alakították életüket, és tetteikkel igyekeztek hitüket bizonyítani, hogy Isten ítélőszéke előtt ne maradjanak szégyenben. A keresztényeknek Isten ítélőszéke mindig lelki szemük előtt lebegett, és furcsa volt számura, hogy a Kamik nem ítélkeznek az emberek felett. A sintonak nem volt szigorú hitbéli hierarchiája, mint a kereszténységnek.  A részletből kiderül az is, hogy a japán vallást, egyszerű természet kultuszként értékelték, ahol a természeti erőktől való félelem irányítja ez emberek életét.

A legtöbb természetvallásban, ez talán így van. A sintoban az emberek szíve felemelkedik az istenekhez, akik egyenlők a természettel. Nem a félelem, hanem a tisztelet irányítja cselekedeteiket. A kereszténységtől eltérően nincsen személyes isten jelenlét, ahol Jézus minden ember lelkében ott lakozik. A Kamik valóságosan a természetben, és annak jelenségeiben érhetők utol. A boldogság nem az örök, boldog lét elnyerésében rejlik, hanem az élethez szükséges eszközök elégségességében. A „lélek” gazdagsága a sintoban az istenektől ered, míg a kereszténységben a helyes, a krisztusi utat követő életben. A Kamik jóindulatát szellemi és testi élet tisztaságával lehet elnyerni, ezt a természetben való tudatos elmerüléssel lehet elérni. [23]

A kereszténységben is fontos a szellemi tisztaság, az őszinteség Istennel szemben, de a testi tisztaság nem volt alapkövetelmény a korban. Ezért tűnhetett furcsának az európaiak szemében a sok tisztasági rítus, ami Japánban honos. Ezért is nevezik a sintot,  a „megtisztulás vallásának”, aki elvesztette a tisztaságot, az „elvesztette az Utat”. A tisztaság menti át az embereket a konfliktusok világából a harmóniába. A megtisztulási szertartásoknak három fő  formája van: a harai, ami a bűnök által hagyott foltoktól tisztít meg. Ezt egy pap végzi el. A másik a miszogi nevet viseli, ami nem erkölcsi eredetű foltoktól ment meg, ezt mindenki saját maga végzi el, víz és imák segítségével. A harmadik az imi , ez személyeket tesz alkalmassá kultikus feladatok elvégzésére.  A legfontosabb az o-harai, a „Nagy Megtisztulás” , amit évente kétszer minden szentélyben megrendeznek. [24]

A sok eltérés mellet találtunk egy közös pontot a két vallás között, az őszinteség mindkettőben kiemelkedő helyet foglal el. 

Azonban az összehasonlítást itt most nem hagyhatjuk abba, vannak még fontos dolgok, amikről még nem esett szó.

A sintoban, ugyanúgy mint a kereszténységben is bárhol lehet imádkozni. A Kamik mindenhol egyformán hallják az imákat, és Jézus is mindenütt jelen van , de a keresztény rendszerességhez hozzátartozik, hogy annak az imának van nagyobb értéke, amit Isten színe előtt a templomban mondott el a személy. A szentélyek a sintoizmusban mindig nyitva állnak a zarándok előtt, bármikor betérhet és elmondhatja imáját. Hiányzik belőle a kereszténység rendszeressége. Nincs megszabva, hogy mikor kell meglátogatni a szentélyeket, mint a keresztényeknél, ahol előírt, hogy „az Úr napját szenteld meg!”  Egy régi japán mondás szerint, csak bajban kell a Kamikhoz imádkozni. Ez nem fért össze a jezsuita szemlélettel, ez szintén eretnekséggel ért fel. Úgy látták ez a vallás, az érdekekre épít, és nem a lélek szépítésére. Nem gondolataikat osztják meg Istennel, hanem csak kéréseiket közlik a Kamikkal. Ez nem volt ebben a formában igaz, hiszen az élet szinte minden részletét valamely rítus kötötte le, állandóan kapcsolatban álltak isteneikkel.

A gregorián énekek szépségéhez szokott jezsuitáknak az is „szentségtelenségnek” hatott, hogy a japánok, úgymond „síppal, dobbal, és nádi hegedűvel”, és áldozati ajándékokkal hívták a szentélybe a Kamikat.

Nem értették, hogy a Kamik miért nem tartózkodnak  állandóan szentélyeikben. Valószínű, hogy  a Kamik és a természet összefüggése nem volt világos a számukra. Nem tartották a Kamikat jó isteneknek, mert nem vittek állandóságot az emberek életébe, nem az ő megszokott istenképük szerint látták el a feladataikat. Az Istent nem kell hívni , mindig ott van, ahol szükség van rá. A Kamik is ott voltak, csak másképpen. Mentségükre legyen mondva, hogy nagyon nehéz feladat. Hiányolták a jezsuiták az ebből adódó bizonytalanság, és az állandóság, rendszeresség hiánya.

Sajnos, amit nem értettek meg azt azonnal a Sátán művének tekintették. A keleti vallásokkal együtt járó meditáció számukra felesleges idő pazarlás volt, hiszen tettekkel kell bizonyítani, hogy méltóak Isten szeretetére.

A lélekvándorlás pedig elképzelhetetlen volt számukra, hiszen az örök lélek földi élete után járó megfelelő jutalmát tölti Isten oldalán, vagy büntetését a pokolban, vagy a tisztítótűzben.

Szintén lehetetlenként élték meg a női részvételt a szertartásokban, nők is betölthettek, kannusi, vagyis papi szerepet, vagy lehettek mikók[25], a papok segítői. A nő szertartásban való aktív részvétele elképzelhetetlen volt, akkor is, és tabu a modern időkben is.

Azt is furcsának tartották, ahogyan a sinto papok kinéztek, hosszú köpenyükben, és ebosival[26] a fejükön. A keresztények a templomba lépve levették kalapjaikat, ez volt alázatuk jelképe.

A szamurájok sohasem tették le kardjaikat, még a szentélyekbe is magukkal vitték őket. Ez a Bushido, a szamuráj törvénykönyv egyik szabálya volt. A keresztény templom a béke szigete volt, ahová nem lehetett fegyvert bevinni.

Alvarez kapitány jelentésében pontosan az előbb említettekről emlékezik meg:

 

   „ A papokat boncoknak nevezik, ami kínai eredetű. [27] De én láttam másféle papokat is, akik

      más istenszobrokat tiszteletek… A kis istenszobrokat tabernákulumokban helyezték el….

      Úgy öltözködnek, mint egy hétköznapi ember, még fegyvert is viselnek.[28] Nagy varázslók

     mindig rózsafüzért[29] hordanak.”[30]

 

 

„   Sok nevetsége s dolgot imádnak, idáig vezette őket a Sátán. Mert vannak olyanok, akik rókákat, mások kígyókat, teheneket, szarvast, fákat, és köveket imádnak. Nagyobb ostobaság kétséget kizáróan nem létezik.”

 

A fent idézett sorok Vilela jelentéséből származnak, még kiegészíti azzal, hogy ezeknek az állatoknak a húsát sem ehetik. A tehén valószínűleg a buddhizmus hatására került be a sinto mitológiába. A keresztények kígyó iránt érzett ellenszenvét azt hiszem nem kell magyarázni. Nem értették, hogyan lehet egy olyan állatot tisztelni, ami bűnbe vitte az első emberpárt. A szarvas Amateraszu, a napistennő földi Kamija.

Emellett Vilela jelentése az egyetlen, ami név szerint is megemlít néhány Kamit. Például Benzaite, Daikoku, és Bishamon isteneket, akikhez gazdagságért lehetett könyörögni. Jelen van a levélben még Monju, a tudás Kamija, Fundo, az erő istene, és Cano a veszély elhárító Kami.

Nagyon nagy jelentőséggel bír egy fafajta a sinto mitológiában, ez a ginko fa, amiről azt tartják, hogy halhatatlan. A mai Japánban több száz éves példányok is élnek. A legtöbben a szumó birkózók hajviseleteként ismerik, ami a levelét formázza meg.

A sinto  a szimbólumok vallása is .Szentélyeiben szigorú szín kombinációk uralkodnak. A színek megfelelő sorrendje segít elérni a harmóniát. A számok is nagy jelentőséget kapnak. A legtökéletesebb számnak a nyolcast tartják.  

     A sintot azért nevezhetjük természetes vallásnak, mert behálózza az emberek életét, mindenhol jelen van szinte észrevétlenül , éppen ezért élt át évezredeket, mert nem külsőségekben tárolták, hanem az emberek lelke és hagyományszeretete őrizte meg. Nem felülről irányított, mint a kereszténység, hanem természetességből, és belülről fakad.

 

      A sintoizmus ismertetése után rátérhetünk a sinto mitológia áttekintésére.

A két őskrónika , a már említett Kojiki és Nihongi szerint a kezdetek előtt létezett egy isteni triász, aminek tagja volt az Ég Középpontjának Ura, a Magasztos Fenségű Nemző, és a Titokzatos Létrehozó. Ők a világ kezdetéig léteztek, aztán nyomtalanul, említés nélkül eltűntek, létüknek semmi nyomát nem találjuk. Őket az ősnemzéssel született istenek sokasága követi, míg ők is eltűnnek.

A jezsuita feljegyzések megemlékeznek a teremtésmítoszokról is. Vilela 1571-ben keletkezett jelentése, és a Balgaságok Gyűjteménye három lehetséges magyarázatot ad.

Az első legenda szerint a világ kezdetben egy tojás volt, amit egy vad szél összetört. A tojás fehér részéből lett az ég, és a sárga részéből a föld.  Hogyan lett a tojás, erre nem kapunk magyarázatot.

A másik mítosz szerint, a világ kezdete a semmi volt. Mindent, amit látunk a természet hozott létre. Ez áll talán a legközelebb a görög mitológia káoszához, de mi volt a semmi, és mi volt a káosz?

A harmadik szerint, a világ egy nagy tóból ered, amibe egy Yanamin nevű ember beledobta háromágú szigonyát, és a felszáradó iszapcseppekből keletkezett minden. Egyesek Yanamimt, Izanagival azonosítják. Egy hasonló rész szerepel az istenpáros részvételével az őskrónikákban. 

 A helyzet Izanagi, a Hívogató Férfi, és Izanami a Hívogató Nő megjelenésével válik tisztázottá.   Róluk a legtöbb jezsuita atya megemlékezik, habár nem igazán tudják a két közül melyik a férfié, és melyik a nő neve. [31]  Gago jelentése Tenzsimnek nevezi, aki a hetedik korban szállt alá az égből, és királyok őse lett.  Gago szerit:

 

  „Abban az időben nem volt írás. Ez a kezdet 220 évvel ezelőtt lehetett.”

 

A Balgaságok Gyűjtemény ugyanerről azt mondja:

 

  „ A tudásuk még a mi időnk előtt 2000 évvel megy vissza. „

 

Ha Gago jelentését vesszük alapul és visszaszámolunk Jimmu tenno uralkodását I.e. 660-tól számítják, Gago 1562-ben írta a jelentést, ha összeadjuk a kettőt, 2222 évet kapunk, ami majdnem megfelel az általa megjelölt időintervallumnak. A Balgaságok Gyűjteménye talán egy más alapon számolta ki a kezdetet, vagy más kronológiát vett alapul, ami nem lenne meglepő, hiszen a datálások körül sok probléma adódik.

 .

A jezsuiták furcsának tartották, hogy Izanagi, és Izanami nem transzcendentális módon teremtette gyermekeit, hanem mindegyikük a kettejük nászából született. A Kojiki leír egy körbejárásos nász szertartást, amivel megpecsételték frigyüket, és világra hoztak tizennégy szigetet, és a harmincöt istenséget. Gyermekeik között a legérdekesebb Hiru-ko , akit pióca gyermeknek is neveztek. Hiru- ko csontok nélkül született . Szülei egy nád kosárban  vízre tették és útjára bocsátották. Ugyanez a jelenet játszódott le a bibliai Mózes, és a Sargon legendában is. Később őt azonosították Ebisuval a szerencse istenével.

Az isten pár boldogságának Izanami halála vet véget, aki belehal a tűzisten , Kagutsuchi születésébe. Hitvese nem tudott belenyugodni szeretett felesége elvesztésébe, ezért követte őt az alvilágba. Ez történet emlékeztethet minket Orpheus és Euridike legendájára. Orpheus is követte szerelmét az alvilágba, ahol csodálatos muzsikájával elkápráztatta az alvilág királyát, aki cserébe visszaadta neki kedvesét, egy feltétellel, hogy nem nézhet hátra, amíg át nem lépi az alsó világ folyóját. A férfi azonban nem volt bizalommal az isten iránt, és hátra tekintett és evvel elvesztette végérvényesen a szeretett asszonyát.

A japán mitológia isten párjával is hasonlóképpen történt ez. Izanagi is követte hitvesét, mert a teremtést nem fejezték még be Izanami örömmel fogadta férjét, de mivel már evett az alvilágban készült ételekből, a visszatéréséhez szüksége volt az alvilág isteneinek beleegyezésre.  Megkérte hitvesét várja meg az alvilág palotájának bejáratánál. Mivel Izanami sokáig maradt távol, ura bement utána, odabent találkozott a villámlás nyolc istenével, akik mind  másfajta villámot képviseltek. Nagyon megijedt tőle, ekkor érkezett vissza Izanami, aki sértésnek vette, hogy férje nem tette, amit kért, és nem bízott meg benne, az istennő nagy haragra gerjedt. Üldözni kezdték a holtak az élőt, aki akadályokat gördített üldözői elé, szőlőszemek, és bambuszfák személyében. Az alvilág határához érve, Izanami megfenyegette, ezer embert taszít a halálba naponta. Izanagi azt felelte, hogy ezerötszázat teremt naponta. Evvel a pillanattal győzött az élet a halál felett. Ami érdekes, hogy mielőtt Izanagi elhagyja az alvilágot, és üldözőit, felesége elmondja a váló formulát.

 

 

 Miután Izanagi elhagyja az alvilágot, megáll a Woto folyó partján, hogy lemossa magáról az alsó világ szennyét. Ehhez a momentumhoz köthető  a földi istenek születése. Levetett ruháiból keletkezetek a tengeristenek. Bal szeméből született Amateraszu, a napistennő. Jobb szeméből a holdisten Tsukiyomi született. Orrából teremtődött Susano-wo, a heves viharisten.

Ez az utolsó pillanat, amikor találkozunk Izanagival, a földi istenek életre keltése után nyomtalanul eltűnik. A főszereplők ezután ezek a Kamik lesznek.

A viharisten egyszer tombolása közben tönkretette  a Napistennő rizsföldjét, és palotáját. Amateraszu bánatában egy barlangba vonult vissza, és eközben sötétség borult a világra. A többi isten tánccal, és ajándékokkal csalogatta ki őt, és mögötte eltorlaszolták a bejáratot, nehogy újra elbújhasson. A féktelen viharistent a földre száműzték. Izumóban szállt alá, ahol megmentett egy szüzet, egy nyolcfejű kígyó karmai közül. A szörny gyomrában talált egy kardot, ami később Niningi öröksége lett. A viharisten a földön dinasztiát alapított, amit később  Yamato győz le. Yamato és Izumo megosztotta egymás között az állam irányítását. Yamato intézte  a közigazgatást, Izumo pedig a vallás ügyeit vette kezelésbe.

Általános szokás volt, hogy a legyőzött törzs Kamija is alávetett helyzetbe került.

  Niningi, Amateraszu istennő unokája kapta örökségül a földi birodalmat. Ezekkel a szavakkal bocsátotta útnak unokáját:

 

   „Rajta unokám kormányozd e földet! Menj, dinasztiád virágozzon, a föld és az ég legyen

     örök!” [32]

 

Niningi a mai Kyushu sziget déli részén Hyuga tartományban ért földet. Három szent jelvényt hozott magával. Az első egy tükör volt, ami a nap szimbóluma, a másik a szent kard, amit a viharisten a szörnyeteg gyomrában talált , a harmadik pedig egy ékszer volt.

Niningi végrehajtotta a Napistennő utasítását, és ennek máig látható nyoma maradt, hiszen a túlélte az idő viharait, napjainkban is fennáll a világ egyetlen megmaradt császársága. Érdekesség az is, hogy a dinasztiának nincs igazi neve, nem kell megkülönböztetnie magát senkitől, mert a Felkelő Nap Országában nem került sor soha, arra, hogy más családból nevezzenek ki uralkodót.

Tcuzzu Japánról írt munkájában említést tesz a Napistennő leszármazottjáról:

 

„   A törzsek között Jimmu[33] tenno[34] volt az első, aki a királyi címet felvette. 76 évig uralkodott,

     és127 évesen halt meg. Uralkodása 60. évében udvarát Fiungából, a nagy szigetre[35],

    Yamatoba helyezte.”[36]

 

A japán hagyomány az uralkodását I. e. 660- 585 közé teszi. Ez hetvenöt évet tesz ki, ez meg is felel a Tcuzzu által megadott uralkodási időtartamnak. A Kodzski nem említ évszámokat, nagyobb hangsúlyt fektet a legendás elemek bemutatására. A Nihongi évkönyvszerűen követi nyomon az eseményeket. A Kodzsiki Jimmut, Kamu-Yamato-Ihare-Biko néven szerepelteti.
A Nihongi harmadik könyve szerit 45 évesen határozza el magát, arra, hogy meghódítja a távoli tájakat is. Az udvartartása előtt ezt a beszédet mondta:

 

   „Más földek még nem kapták meg a császári kormányzás áldását. Hallottam, hogy

     keleten egy szép ország van, amit minden irányból kékeszöld hegyek vesznek körül.

     Alkalmas arra, hogy a császári irányítás kegyében részesüljön. „[37]

 

A források nem említik, hogy Yamatoban vette fel a császári címet 660-ban, miután legyőzte a viharisten leszármazottait Izumoban.

A kékeszöld hegyekkel körülvett tartomány a főszigetet Honshu jelöli? Ha keleti irányban halad ez lenne a logikus következtetés. Az is elképzelhető, hogy Yamatot említi ezen a néven.

A Kodzsiki és a Nihongi alapján is nyomon lehet követni a tenno hódító hadjáratát. Mivel a Kodzsiki nem dőrendben halad, könnyen megtévesztheti az olvasót. Miután Jimmu hét évig tartózkodott Agi tartományban, ahonnan a Kibi tartománybeli Takashima palotába ment, ahol nyolc évet töltött, innen a Haya-suhi csatorna felé ment, ahol egy teknős páncélon lovagló ember jött vele szembe. A furcsaságot itt most nem a teknősön lovagló  ember jelenti, pedig ez sem lehetett egy mindennapi látvány, hanem az útvonal. Egy 9. századi térkép szerint Agi, és Kibi tartományok a  főszigeten, Honshun találhatók. Ha a Haya-suhi azonos a Bungo csatornával, akkor a hosszú út megtétele után visszafelé indultak volna el.

A Nihongi feljegyzései szerint télen, a 10. hónap ötödik napján találkoztak a Haya-suhi kapunál egy halássza, aki csónakon közeledett feléjük, és ugyanúgy, ahogyan a Kodzsiki teknősön lovagló alakja is a kísérőjük lett. A Nihongi itt már leegyszerűsített egy mesés rész valóság közelire. Ami ennél is fontosabb, hogy a már sokszor emlegetett kapu sokkal előbb szerepel a Nihongi útleírásában, mint azt a Kodzsiki feljegyzéseiben megfigyelhettük. Ez alátámaszthatja, hogy a Haya-suhi kapu, megegyezhet a Kyushu sziget északi részén található Bungo- csatornával. Ha ez így van, akkor ez a tévedés miből adódik? Máshol csak nézet különbségek fedezhetők fel a két mű között, ilyen eltéréseket nem. A mű írói nem állhattak kapcsolatban egymással, és a Nihongi írója nem vette alapul a Kodzsikit. Más forrásokból dolgoztak? Vagy ez az eltérés egészen egyszerűen  a két forrás műfaji különbségeiből adódik, vagy más céllal íródtak? Ez elég kézen fekvő magyarázat lenne, hiszen a Kodzsikiben több a legendás, mesés elem, a Nihongi pedig egy felsoroló jellegű évkönyv. Mindkét író másra helyezte a hangsúlyt alkotás közben.

Ezután viszont a történetek sora egybehangzóan követi egymást a két műben. Útjuk során Usaban találkoztak egy testvérpárral, Usa-tsu hime-vel, és Usa-tsu- hiko-val. A fivéreket a szövegek főnöknek nevezik, hogy rangban a hódító alatt álljanak. A fivérek egy pillérekre állított palotát építettek csalárd szándékkal. Pillérekről a sátrak jutnak eszünkbe. Lehetséges, hogy itt felszínre kerültek a nomád élet nyomai. Nem egy közönséges palota volt, hanem egy jól kieszelt csapda. Lakomára akarták meghívni a jövevényt. A fiatalabbik testvér azonban leleplezte a tervet, és így fivére büntetésül saját csapdája áldozatává vált.

 Egy nagyon érdekes történetet mesél el a Kidzsiki, egy álomról. Jimmu és serege egy Kumano nevű falu közelében tartottak pihenőt, amikor a közeli erdőből egy medve alakot öltött Kami jelent meg , és mérgezett leheletével ájulatba ejtette az egész hadat.  A felébredés után Takakuraji, Jimmu egyik embere beszámolt furcsa álmáról, amiben a Napistennő rábízta a „ferde kardot”, amit ő a ruhái közé tett. Amikor átkutatták az említett ember ruháit megtalálták benne, amit az álomban látott.

Az álom és a látomás szinte minden vallásban fontos szerepet tölt be. Ezen a szálon avatkoznak az égiek a földiek dolgaiba szinte láthatatlanul. Az a személy, aki istentől való álmot lát kiemelkedő személyiség, ő lesz az égi akarat közvetítője, földi szócsöve. A történetek között találunk, olyat is, amely hasonlít a kínai mondákhoz. A legfontosabb talán Yata-garasu[38], a varjú, akit az istenek küldtek Jimmuhoz, hogy „felderítőként” segítse a tennot célja elérésében.   A japán kultúra mindig tisztelettel tekintett Kínára, ahonnan Koreán keresztül eljutott hozzá az írás művészete, az orvoslás tudománya, és a buddhizmus. Szoros kulturális szálak fűzték össze annak ellenére, hogy eltérő fejlődési utat jártak be.

A rengeteg érdekes történet mellett,  történelmi rejtélyekre is bukkanunk. A Kodzsiki szerint Jimmu megölte Tomi fejedelmét, akit Nagashuna-biko-nak hívtak. Tomi fejedelemség, vagy tartomány elhelyezkedését, mindeddig nem sikerült meghatározni. [39]

A nyolcvan rabló haláláról szóló történet, akiket Jimmu nyolcvan szakácsa mérgezett meg szintén érdekes kulturális szempontból. A jelet megölésükre  a császár éneke adta. A verselés, az ének, és a zene fontos elemei a japán kultúrának. Egy harcos akkor volt a legkiválóbb, ha teste mellett szelleme is edzett, és kifinomult volt.

A Nihongi számol be a császárság megalapításáról, amit I.e. 660.első hónap, első napjára tesz. A Kodzsiki nem tesz említést erről a fontos eseményről.

A császár temetéséről is csak egyoldalúadatok állnak rendelkezésünkre, mert csak a Nihongi számol be részletesen róla.   Jimmu tenno 585-ben a Kashi-hara palotában 127 évesen szenderült jobb létre. A temetésre 584. kilencedik hónap tizenkettedik napján került sor.A halál és a temetés között majdnem másfél év telet el. A dátum a végleges sírhelybe való helyezést jelöli, amit a Nihongi Misasagi legészakibb pontján az Unebi hegyben jelölt meg.

Ennek a helyszínnek a hollétét is homály fedi még. Az előbb leírtak alapján Japán első császára kettős temetésben részesült.  Talán a halála váratlanul érte környezetét, és a sírhely még nem készült el, ezért volt szükség egy ideiglenes sírhelyre. Az is meglehet, hogy olyan helyre akarták temetni, ahol soha senki nem talál rá, és békében , háborítatlanul pihenhet az idők végezetéig.

 

Jimmut a legendás császárok[40] sora kövei, akikről csak annyit tudunk, amennyit a források elárulnak.

A következő fontos személyiség, akit kiragadnék a sorból az Jingo-kogo lenne. A Jingo, annyit, tesz, mint „Isteni siker”, a kogo pedig, „császári hitvest” jelent. A legendás, de rövid ideig uralkodó Chuai császár felesége volt. A források szerint miután hitvese uralkodásának kilencedik évében elhunyt, ő vette át az irányítást. A Nihongi szerint 69 évig uralkodott, fia, a későbbi Ojin tenno helyett. Két gyermeknek adott életet. Az elsőszülött Homu-yo-wake-no-mikoto , aki elsőszülöttségi jogon örökölte volna a trónt, azonban ez nem így történt. A másodszülött Ono- tomo-wake-no-mikoto lett a császár, egy isteni döntés miatt. A fiú egy ’tomo’[41] alakú anyajeggyel látta meg a napvilágot, ami harcias tulajdonságokra utalt.

A legenda szerint anyja méhéből irányította az országot. Amikor a császár meghalt felesége áldott állapotban volt, de ez nem akadályozta meg nagy tettek véghezvitelében.

A Nihongi, önálló, szuverén uralkodóként kezeli, külön fejezetet szentel neki. A Kodzsiki kormányzatát átmenetinek tekinti, ami fia kormányának a részét képezte, nem is szentel neki külön fejezete, férje neve alatt találjuk meg tetteinek sorát.[42] Itt érhető utol a két mű nézetbeli különbsége.

A császári hitves Korea meghódításáról vált híressé. Egy később keletkezett kakemono [43]szerint, a „császárnő” a válságos belső helyzet miatt menekülni kényszerült, tehát nem hódító szándékkal indult el. A Nihongi szerint a császár halála után mély gyász, és szomorúság töltötte el szívét. Tudni szerette volna, melyik isten átkozta meg férjét, amiért nem követte az isteni parancsot. Imával fordult az égiekhez, és rituális megtisztulással kedveskedett nekik. Nemcsak ő tisztult meg, hanem országát is megtisztíttatta a méltatlanoktól.  Kannusiként [44]szertartásokat végzett el, a ceremónia közben egyik embere az istenek szent hangszerén, a kotón játszott. Hét nap, és hét éjszaka várta az istenek válaszát.

Végül a három tengeristen[45] beszélt hozzá. Ők meséltek neki egy kincsekben gazdag keleti országról. A Kodzsikiben az istenek ezt az országot, a meg nem született gyermekének adták, hogy ő kormányozza. Talán innen ered a nézet különbség a két forrás között. Nem a „császárnőnek adták, hanem fiának, és ő a gyermek hordozójaként teljesítette, azt, amit a későbbi császár diktált. Egy isten anyjaként érdemelte ki, hogy ilyen utasításokat teljesíthet, fiának volt alárendelve. A Nihongi, lehet, hogy régensként kezeli a császári hitves uralmát, és ezért kap külön fejezetet.   A Kodzsikiben találkozhatunk egy olyan istennel, aki nem tanácsolta neki a hadjárat megindítását. Az istenek mondják meg neki azt, is hogy méhében egy fiú gyermek növekszik.

A Nihongi említést tesz belső zavargásokról, amin az elindulása előtt úrrá kellett lennie. Ezek szerint a már említett kakemononak van valamennyi igazságalapja. Valóban nehéz lehetett elfogadtatni egy nő régens uralmát, amikor számtalan erős főúr szívesen vállalta volna a feladatot.

A hadjárat megindítása előtt több istenpróbával erősítette meg döntése helyességét. Ha a horgára hal akad, vagy ha a haja a sós vízben  kettéválik, ezek mind jó előjelek voltak számára. A hajmosás a hódítás jelképe volt.

Összegyűjtötte seregét, flottáját, hadgyakorlatokat rendezett.

Kultikus módszerekkel határozták meg az elindulás napját. A császárnő azt kérte az istenektől, hogy késleltessék a szülés idejét, hogy gyermeke  japán földön szülessen meg, miután véghezvitte azt, amivel az istenek megbízták.  A szélisten jó széllel, a tengeristenek kedvező hullámzással segítették az útját. Shiragi királya  [46] a császárnő elé sietett, kezeit fehér zsinórral megkötözte, és alávetette magát akaratának. Az országot átadták neki, nem kellett meghódítani. Nem engedett senkit megöletni, aki önszántából megadta magát, mert ezt megígérte az isteneknek. A koreai királyt szolgálatába fogadta. Koma[47] és Kudara[48] államok is megadták magukat. Shiragi állam királya hűséget esküdött a császári hitvesnek, addig, míg a nap nyugaton kel fel, vagy a Arinare[49] folyó visszafelé nem folyik. A hódítók megrakott hajókkal tértek haza.  A Kodzsikiben Kudara állam a császári csapatok számára tartalékolt rizs raktározója lett, míg Shiragi a  császári ménes ellátója lett. A Nihongi a Shiragibeli királyról azt írja, hogy a császárnő „főlovászmesterré” tette. A későbbi trónörökös japán földön született meg.

A Kodzsiki főnököknek nevezi a koreai államok vezetőit, míg a Nihongi már királyoknak címezi őket. Minél dicsőségesebb  a legyőzött ellenség, annál nagyobb és értékesebb a győzelem. A legújabb kutatások koreai hadjáratát 346-ra halálát, 380- ra teszik. A Nihongi szerint Chuai tenno 192- ben kezdte meg uralkodását időszámításunk szerint. Ha uralkodásának kilencedik évében hunyt el, akkor Jingo- kogo 201-ben vált régenssé.

69 évig uralkodott, és száz évesen halt meg. Ennek következtében a Nihongi szerint a halála 270 környékére tehető, és a koreai hadjárat uralkodása elején volt.

 

Az utolsó sinto istenség, akit megemlítenék, az Ojin, Jingo- kogo kisebbik fia. A Nihongi uralkodásának kezdetét a 270 körül jelöli meg. Az új kutatások az uralmát a 4. század végére, és az 5. század elejére teszik. 

Ő volt az, aki a legenda szerint anyja méhéből irányította tetteit, éppen ezért a koreai hadjárat eredményeit az ő érdemei közt tartják számon, éppen ezért nagyon szűkszavúan beszélnek róla. A legtöbben Hachimannak hívják. Minamoto a nagy hadisten patrónusaként tisztelik. Ennek egy kicsit ellent mond békés kormányzata, mialatt átáramlott Kínából Japánba az írás, és Kung-fu-tse tanítása. 721- ben Gemmei császárnő[50] tiszteletére szentélyt építtetett

Usa- ban.[51]

Tcuzzu  Japánról írott művében megemlíti ezt a templomot:

 

  „Ebben az országban,[52] Usa kerületben van egy katonák által tisztelt Kami temploma

    akit Fuchiman néven hadistenként imádnak.  Ő volt Japán tizenhatodik királya. ….

    Ő[53] hadjáratot vezetett Korea ellen, áthajózott oda, és jóvátételre[54] kötelezte. Visszatérve

    Japánba Usa kerületben hozta világra gyermekét, a győzelmeket méhében lévő fiának

    tulajdonítják. És mivel egy nagy tehetséggel megáldott ember volt,  ő hozta be először az

    írás hagyományát Kínából az Úr 283.évében. Ezekért tartják, és tisztelik őt hadistenként.„[55]

 

Tcuzzu a tizenhatodik királyként említi, ez azt jelenti, hogy a királyok sorába felvette az édesanyját, Jingo- kogot is.  Az írás behozatalát 283. évre teszi. Ez az év a Nihongi szerint uralkodásának 13. éve, feltéve, ha az uralkodásának kezdetét 270- re tesszük. Ebben az időben már koros ember volt, mert apja a források tanúsága szerint 192- 201 között uralkodott. Gyermekének, még halála évében meg kellett születni, habár nem tudni semmi pontosat. 

Ha megtartjuk az előbbi fejtegetés vonalát, és születését 201. évre tesszük, akkor majdnem hetven évesen került trónra, mivel anyja 69 évig uralkodott helyette, tehát az írás átvételekor 83 esztendős lehetett.

Ez csak egy kis játszadozás volt a számokkal, lehet, hogy semmi valóságalapja nincsen. Biztos adatokat nem lehet mondani, mert csak feltételezett dátumok és találgatások vannak. A korai japán kronológia tele van bizonytalanságokkal.

    

  Tisztelettel adózom a jezsuita misszionáriusok előtt, akik magukra vállalták a hosszú utazás minden fáradalmát, hogy eljussanak erre a távoli földre, és leírták látottakat, hallottakat. Nélkülük nem született volna meg ez az írás. Nehéz korszakban érkeztek a szigetország területére, és nem sokáig maradhattak, mert 1613-ban betiltotta  a kereszténységet a frissen kialakult Tokugawa Bakufu. 

  A Kamik története itt azonban még nem ért véget…

 

 

Bibliográfia:

Ø        Bhikkhu Satori Bhante: A sintoizmus. Bp., 1990. Gondolat.

Ø        Georg Schurhammer: Shin-to. Bonn. 1923. 75-76.o. és161-173.o.

Ø        Karl Florenz: Die historischen Quellen der Shin-to religion. Göttingen. 1919.

Ø        Junyu Kitayama: Der Shintoismus. Berlin. 1934.

Ø        Jansen- Colcutt- Kumakura: A japán világ atlasza. Bp., 1991. Helikon.